Connect with us

Közélet

Dunai hajóbaleset – Emlékművet állítanak az áldozatoknak

Közzétéve

Emlékművet állítanak Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél a Hableány sétahajó áldozatainak – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

Szijjártó Péter közölte: megbíztak egy magyar-koreai alkotópárost, hogy készítse el az emlékmű tervét, arra az áldozatok családtagjainak kell igent mondaniuk. „Ha ez megtörténik, készen állunk arra, hogy közösen elkészíttessük az emlékművet, hogy minél hamarabb itt állhasson, a Margit híd pesti hídfőjénél” – tette hozzá. A szobrot a minisztérium, a Főpolgármesteri Hivatal, a belvárosi önkormányzat és a koreai nagykövetség közösen állítja.

Szijjártó Péter elmondta: az elmúlt hónapokban az egész világ egy új típusú kihívással nézett szembe, amikor a világjárvány következtében emberek élete, egészsége és munkája került veszélybe. Ez alatt a néhány hónap alatt az emberek példamutató fegyelmezettségére volt szükség ahhoz, hogy most, a katasztrófa első évfordulóján legalább ebben a körben fejet hajthassanak az áldozatok emléke előtt – mondta.

A Hableány sétahajó katasztrófája egyszerre két nemzet tragédiája, a Budapest éjszakai látványában gyönyörködő koreai utasokat szállító sétahajót elsodorta egy nagy szállodahajó, néhány másodperc alatt el is süllyedt – idézte fel. Mély megrendülést okozott a tragédia az egész országban, heteken keresztül budapestiek és sok vidéki kereste fel a tragédia helyszínét – emlékezett a miniszter, aki megindítónak nevezte azt az eseményt, amikor magyarok koreaiakkal együtt koreai népdallal emlékeztek az áldozatokra.

A tragédia utáni napok és hetek példátlan szolidaritásról, összefogásról és a nehéz körülményekkel dacoló szakértelemről is szóltak – mondta, majd köszönetet mondott a mentőakcióban részt vevő magyar, osztrák, koreai és szerb szakembereknek, és felidézte: a mentőakció során hét embert sikerült élve kimenteni, majd a roncs kiemelése és a kutatási műveletek eredményeként 27 áldozatot helyezhetett végső nyugalomra családja, egy áldozatot pedig még mindig keresnek. A miniszter a kormány nevében együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjainak, valamint a koreai nemzetnek. Úgy fogalmazott: az áldozatokat a szívünkbe zárjuk és a tragédia napját soha nem felejtjük el.  

Mindannyiunk jogos elvárása, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy pontosan mi és hogyan történt, és az is, hogy az eljárások indokolatlan elhúzása nélkül szabják ki a büntetést a tragédiáért okolhatókra – mondta Szijjártó Péter. Hozzáfűzte: a szörnyű baleset megerősítette a két nemzet barátságát. Bejelentette: magyar idő szerint péntek délelőtt Magyarország nagykövete Szöulban 38 koreai búvárnak és más, a mentésben részt vevő embernek Barátság-érdemjelet adott át.  

Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy a főváros a hatáskörében meg fogja tenni a szükséges lépéseket. „A nyilvánvaló emberi figyelmetlenség és a vétség mellett ugyanis felül kell vizsgálni a hajós forgalomra vonatkozó szabályokat is” – jelentette ki.

Hangsúlyozta: semmilyen tragédiára nem lehet felkészülni, az egyik pillanatról a másikra változtatja meg az életeket, és a történések után soha nem lehetünk azok, akik előtte voltunk. Ezek azok a pillanatok, amikor úgy érezzük, összeomlik a világ, és mi nem tehettünk semmit ez ellen. Egy dolgot tehetünk: megpróbálunk igazságot keresni az igazságtalanságban – mondta. Felidézte, 33 embertársunk azért jött Budapestre, hogy megcsodálhassa a gyönyörű várost, hogy kikapcsolódjon, jól érezze magát, és aztán hazatérve, az itt készített fotókat mutatva elmesélhesse barátainak, családjának, mit látott, 28-an közülük azonban sosem térhettek haza. Életét vesztette két polgártársunk, a matróz és a kapitány is. A legfiatalabb áldozat egy hatesztendős gyermek, akire a nagyszülei vigyáztak, amikor a tragédia megtörtént – mondta.

Hozzátette: a Hableány tragédiájában még fájdalmasabb és még borzalmasabb, hogy emberi vétség okozta. Az igazságszolgáltatás megteszi a szükséges lépéseket, és elszámoltatja a felelősöket, de ez sem hozhat megnyugvást egy ilyen tragédia után – vélekedett. „Nincs az a bírósági döntés, amely visszahozhatná az ártatlan emberéleteket, és nincsen annyi év letöltött börtön, amely vigasztalással szolgálna ebben a szörnyű helyzetben” – fogalmazott Karácsony Gergely.

A főpolgármester azt mondta: nincsenek olyan szavak és tettek, amelyek enyhíteni tudnák az áldozatok családjának fájdalmát. De mégis fontos, hogy elmondjuk: „mi egyek vagyunk ebben a fájdalomban”. Jöhetünk más országból, másik földrészről, a fájdalom eggyé kovácsol bennünket – tette hozzá.

Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete felidézte: sok ártatlan ember vesztette életét a balesetben, és a családok, akik elvesztették a Magyarországra látogató hozzátartozóikat, azóta is ezzel a fájdalommal élnek. Hozzátette: a nagykövetség mindent megtesz azért, hogy valamennyi vigaszt nyújtson számukra, valamint hogy a megfelelő felelősségre vonás és kárpótlás minél előbb megtörténjen. 

Megjegyezte: imádkozik azért, hogy a tragédia utolsó, máig keresett koreai áldozatát is megtalálják. Elmondta: nem tudnak együtt emlékezni a hozzátartozókkal, de reméli, a jövőben, az emlékmű elkészültekor ezt megtehetik. Beszéde zárásaként felolvasta a tragédiában elhunyt egyik koreai állampolgár családtagjának versét. Az ünnepség elején koreai szokás szerint lehajtott fejjel, egyperces néma csenddel adóztak az áldozatok emléke előtt, a végén pedig a külügyminiszter, a főpolgármester és a nagykövet közösen helyeztek el koszorút az áldozatoknak emléket állító plakett elé, majd emlékükre fehér virágszirmokat szórtak a Dunába. (MTI)

Közélet

Meteorológiai szolgálat: a 21. század leghűvösebb áprilisa volt az idei

Közzétéve

fa

A 21. század leghűvösebb áprilisa volt az idei – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap Instagram oldalán. Az 1901 óta vezetett mérések sorában pedig a 15. leghidegebb áprilisa lett a 2021-es – tették hozzá.

A meteorológiai szolgálat honlapján azt is közölte: a hónap 2,9 fokkal volt hűvösebb, mint a 1991-2020 között számított 11,4 Celsius-fokos referenciaátlag. Instagram-bejegyzésükben kiemelték: az idei április elég „szeszélyes”, szélsőséges volt. Voltak markáns lehűlések, látványos hózáporok, hódarazáporok is – jegyezték meg.

Kitértek arra is, hogy a hónap során több rekord is megdőlt. Április elsején Tokajban 80,7 milliméter csapadék hullott, ezzel megdőlt a napi csapadékrekord. Szintén elsején Budapesten 26,1 Celsius-fokkal megdőlt a fővárosi napi melegrekord is. Másnap szintén Budapesten a hajnali melegrekord is megdőlt, miután mindössze 14 fokig hűlt le a levegő.

Április 15-én nappali hidegrekord dőlt meg, Kékestetőn ugyanis csupán mínusz 0,6 fokig melegedett a levegő. Másnap pedig Budapesten is csak 4,3 fok volt. Április 26-án mínusz 5,7 fokkal, majd 28-án mínusz 5,9 fokkal Zabarban napi hidegrekordok dőltek meg. A meteorológiai szolgálat ábrája szerint a hónap legmagasabb hőmérséklete 26,9 fok volt, amelyet Főnyeden mértek. A legalacsonyabb értéket, mínusz 9,3 fokot Zabarban rögzítették. (MTI)

Elolvasom

Közélet

LMP: a kormány nyújtsa be az új helyreállítási tervét az Országgyűlésnek!

Közzétéve

LMP

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul állítsa össze új helyreállítási tervét és azt jóváhagyásra nyújtsa be az Országgyűlésnek, mielőtt kiküldené Brüsszelbe.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke pénteki online sajtótájékoztatóján sérelmezte, hogy bár a kormány csupán a 2500 milliárd forintos vissza nem térítendő forrást használná fel az Európai Unió helyreállítási alapjából, a további 3300 milliárd forintos kamatmentes hitelt mégsem venné igénybe, a csökkentett összeg felhasználásáról semmit nem lehet tudni.

Emlékeztetett: a kabinet a terv április végi benyújtása előtt a teljes, 5800 milliárd forintos keretről egyeztetett. A társadalmi szervezeteknek és az embereknek pedig joguk van tudni, hogy a korábban ígértekből mi nem valósul meg – hangsúlyozta.

Schmuck Erzsébet dilettáns kísérletezésnek nevezte mindezt, szerinte a kormány nem a valódi helyreállításra összpontosít. Annak ugyanis a megítélése szerint nemcsak a válságkezelésből kell állnia, hanem egy fenntartható társadalom építéséből is, egy több lábon álló gazdaság kialakításából.

Fotó: Schmuck Erzsébet, az LMP vezérszónoka felszólal az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló javaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 30-án. MTI/Balogh Zoltán

MTI

Elolvasom

Közélet

Agrárminisztérium: Bővítjük és erősítjük az élelmiszeripart

Fotó: Pixabay

Közzétéve

traktor, mezőgazdaság

A következő időszakban bővítjük és erősítjük az élelmiszeripart, növeljük a hozzáadott értéket, hogy még több jó minőségű magyar élelmiszer kerüljön a polcokra – jelentette ki Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a tárca pénteki közleménye szerint.

Az államtitkár emlékeztetett: az élelmiszeripar támogatottsága a 2014-2020-as időszakban elérte a 468 milliárd forintot, ez az összeg a következő hét évben a Vidékfejlesztési Programban jelentősen nő, és terveink szerint eléri a 750 milliárd forintot. Hozzátette: a magyar kormány stratégiai ágazatnak tekinti az élelmiszeripart és ennek szellemében dolgozik tovább a jövőben is.

Erdős Norbert szerint a következő időszakban is szükség lesz a gazdák és a feldolgozók kitartására és szorgalmára, akik minden nap biztosítják, hogy az emberek asztalára minőségi étel kerüljön. „Akik elhivatottságukkal példát mutatnak, ilyen vállalkozók, akikhez ma is ellátogattam” – tette hozzá, miután megtekintette a Szentkúti Tejüzemet, a Kiss Torma Kft. üzemét, a Szécsi Kertészetet, a Pro-duck Kft.-t, valamint a Szalai Kertészetet.

MTI

Elolvasom

Népszerű