Connect with us

Rendőrségi

Kannabiszt termesztett egy budapesti férfi, elfogták

kannabisz

Közzétéve

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 35 éves budapesti lakost.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt folytat eljárást egy 35 éves budapesti lakos ellen.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. április 20-án arról, hogy Balatonakarattya határában, egy füves-bokros területen több cserép, feltehetően kannabisz növényt talált a bejelentő. Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök látókörébe került a feltételezett elkövető, egy 35 éves budapesti férfi. A budapesti lakos balatonakarattyai hétvégi házában tartott házkutatáson a helyszínre érkező kábítószer-kereső kutya, Nelson jelzésére a rendőrök egy cserepet találtak, benne két tő kábítószergyanús növénnyel.

Ezt követően a település szélétől a rendőrök egy nyomkövető és a kábítószer-kereső kutya bevonásával terepkutatást végeztek, melynek során a szántóföldön további, termesztés céljából elrejtett kannabiszokat találtak. 

Az elkövető hétvégi házában és a terepkutatáskor a szántóföldön összesen 45 tő, különböző fejlettségi állapotú kábítószergyanús növényt találtak és foglaltak le a balatonalmádi rendőrök. Továbbá a nyomozók megállapították, hogy a férfi korábban a termesztett növényekből megpróbált eladni két személynek, amit ők visszautasítottak.

A budapesti lakost a rendőrök előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, és 2020. április 23-án gyanúsítottként kihallgatták. Ellene kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja és kábítószer-kereskedelem bűntett kísérlete miatt indult eljárás.

Elolvasom

Rendőrségi

Marihuána-elosztót számoltak fel Kőbányán

Közzétéve

A lakás tulajdonosa megengedte, hogy pincéjében lakjon egy férfi, aki cserébe árulta a tőle kapott kábítószert.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelemmel gyanúsít két budapesti férfit. A rendőrök lakossági bejelentés alapján igazoltattak egy kőbányai társasház alagsorában élő férfit 2021. május 2-án. Az egyik lakáshoz tartozó pincében 50 gramm marihuánát, mérleget, több mobiltelefont és pénzt foglaltak le.

A nyomozók a helyiség tulajdonosának lakását is átvizsgálták; ott szintén készpénzt és mobiltelefont foglaltak le.

A rendelkezésre álló adatok szerint a pincében lakó 34 éves Sz. Miklós Istvánnál megtalált kábítószert az ingatlan tulajdonosától, a 32. éves Gy. Bélától kapta, hogy adagonként árulja.

A X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. A 34 éves férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet, míg Gy. Béla letartóztatását az illetékes bíróság elrendelte – írja a Police.hu.

Fotó: Police.hu

Elolvasom

Rendőrségi

Több mint hat és fél milliót csalt ki ismerősétől

Közzétéve

Egy 30 éves szekszárdi férfi tett feljelentést egy 29 éves helyi nő ellen 2020 nyarán, mert május 11-e és július 16-a között összesen 6.768.000 forintot csalt ki tőle.

A sértett elmondása szerint ismerőse a fenti időben rendszeresen kért tőle kisebb-nagyobb összegeket kölcsön, melyekkel kapcsolatban mindig ígéretet tett, hogy a pénzt visszafizeti a férfinak. Az eset kapcsán a Szekszárdi Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást. A beszerzett adatok elemzése során a nyomozók megállapították, hogy a 29 éves nő több ismerőse nevére szóló bankszámlákra utaltatott át pénzt a férfival. Ezt követően ismerősit arra kérte, hogy adjanak neki hozzáférést a bankszámláikhoz, ahonnan az elutalt több mint hat és félmillió forintot leemelte.

Az eljárás során a nyomozók zárolták két nő bankszámláját is, de a kicsalt pénzből alig ötszázezer forint térült meg. A szekszárdi rendőrök üzletszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 29 éves nőt, aki a bűncselekmény elkövetését tagadta.

A Szekszárdi Rendőrkapitányságon a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségre.

Elolvasom

Rendőrségi

Halálra szúrtak egy román férfit Dusnokon

Közzétéve

rendőrségi, kék hír, bűnügy, gyilkosság, baleset

Az ügyben eredetileg halált okozó testi sértés miatt indítottak nyomozást, de ezt mostanra átminősítették emberölés bűntettére.

A rendőrség azt írta, hogy még csütörtökön 19.30 körül Dusnokon szóváltásba keveredett egy pár, valamint két román férfi. Miután a helyszínen megjelent a pár férfi tagjának apja, a román emberek elhajtottak, azonban a dusnokiak egy földútig követték őket, ahol a férfiak összeverekedtek.
A 44 éves dusnoki apa késsel megszúrta az őt megtámadó 51 éves román férfit, aki összeesett és meghalt.

A megsérült apa és fia autóba szállt és elhajtott, majd értesítette a mentőszolgálatot.
A rendőrök előállították a férfiakat. Az ügyben halált okozó testi sértés miatt indítottak nyomozást.
A megyei rendőr-főkapitányság péntek délután azt közölte: a beszerzett információk alapján a rendőrök megváltoztatták a bűncselekmény minősítését: emberölés miatt nyomoznak.

Hozzátették: az ügyben továbbá csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt a nyomozók elfogtak két román állampolgárt. Őket és a késelő férfit őrizetbe veszik és kezdeményezik a letartóztatásukat.

MTI

Elolvasom

Népszerű